udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Fehér György

2006. január 19.

Megtartotta évi közgyűlését Zimándújfaluban a Borostyán Egyesület. Kovács Enikő pénztáros ismertette az elmúlt év pénzügyi mérlegét: összesen 47 millió régi lejt sikerült szponzoroktól, különféle adományokból begyűjteniük, amelyből finanszírozták a falunapok rendezvényeit, a különféle közösségépítő tevékenységeket, továbbá jótékony célú adományokat is tettek. Ménesi Melinda alelnök ismertette az idei programot, majd bejelentette: megalakult a Borostyán Ifjúsági Csoport, amelynek 30 tagja van. Elnöke Bodó Andrea, alelnöke Bodó Róbert, pénztárosa Fehér György, valamennyien helybeli fiatalok. /(balta): Köszönet a támogatóknak. Pozitív egyenleg Zimándújfalun. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 19./

2008. július 17.

Siklód nem messze van Parajdtól, Szovátától. Siklódnak 1953-ban még 1772 lakosa volt, 300 tanköteles gyermekkel, éltek a népszokások, írta Nagy Lajos tanító, aki 1970-től hat éven át szülőfalujában oktatott. Élénk volt a műkedvelői tevékenység, tánccsoport, színjátszó csoport, énekkar, zenekar működött. A közösségi és a hitéletről adott képet Andor Csaba – Fehér György (szerk.): Siklód temploma és népe (Kairosz Kiadó, Budapest, 1998). Mára alig 280-an élnek Siklódon, földművesek, állattenyésztők. Hét-nyolc gyermek jár iskolába, kilencen óvodások. A siklódiakat is szétriasztotta a kollektivizálás, közelebbi s távolabbi városokba rajzottak, legtöbben, háromszázan Székelykeresztúron telepedtek le. Oda került Nagy Lajos is. Négy éve falutalálkozóra készülve Nagy Lajos alkalmi kórust toborzott a keresztúri siklódiakból. Elhatározta, hogy összegyűjti a falu nótáit. Az 1970-1976 közötti gyűjtőmunkából összeállt egy kötetre való: Katonaénekek a siklódiak emlékezetében. 156 lejegyzett dallammal és CD melléklettel. Gyűjtötte Nagy Lajos. Kiadja az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület és a székelykeresztúri Szitakötő Egyesület, Székelykeresztúr 2008. Ezeket a dalokat gyermekkorom óta tudom, az én nemzedékem ezeken nőtt fel, írta Bölöni Domokos. /Bölöni Domokos: Katonanóták Siklódról. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék